Bár nem éppen úgy telt,a hogy terveztem, de végül is nagyon jól sikerült. :3
A szünetben rendesen kipihentem magam. : 3 Volt nálunk Kao is, táncoltunk, képeket csináltunk és videóztunk. ^^
Pár nappal később Luxy is nálunk töltött egy napot, csináltunk popcornt és újra végignéztük a Kellékfeleség című filmet, amit nagyon szeretünk. :3
A Karácsony is csodásan telt, az első napot otthon töltöttem Anyuval és Apuval, majd a rokonoknál voltunk. Bár igazából a Karcsányonak csak az első napját szeretem nagyon, a többieb leginkább az evés ami érdekel. Jahm és ezt a gyönyörűséget kaptam Anyutól és Aputól. Köszönöm! *-* ♥
Okamival is összefutottam szünetben, és vásároltunk egyet. :3
Eredetileg NS NGre mentem volna szilveszterezni Pestre, aztán teljessen más lett belőle. : < Sajnos le kellett mondanom, és utólag már főleg nagyon bánom. Nade majd remélem hamarosan bulizunk egyet együtt. :3
Így 2 nappal szilveszter előtt Bibuval kitaláltuk, hogyha már semmi tervünk sincs szilveszterre, mi lenne ha találkoznánk, hiszem legközelebb csak nyáron tudunk majd...így lett ebből az, hogy másnap,30.-án Bibu útnak is indult Kecskemét felé, hogy estére ideérjen.
Azt a napot pedig Hanyval töltöttem. :3 Rengeteget nosztalgiáztunk, ugyanis 28.án volt kerek 4 éve, hogy megismerkedtünk a Gazettoval. :3 PVket néztünk, a régi rajzokat és hasonlókat nézegettük, olvasgattuk, a mi régi, zöld Gazetto-s dossziénkból. :'3
Este 6körül indultunk a buszhoz, és mentünk az állomásra Bibu elé! *__*
A váróban épp előszirveszteri party volt...XD, aztán pár perccel később végre megjelent Bibu. *_* Szokás szerint jóóó szorosan megölelgettük Hanyval. :3
Mivel még volt idő a csodaországi busz indulásáig, besétáltunk a központba és bementünk a Malomba egy kicsit. Majd a buszmegállóban sztorizgattunk, Bibu belekezdett egy hosszú beszélgetés részletes magyarázásába, amit végül 3 szóban fejezett be, mert megérkezett a busz. XD Búcsút vettünk Hanytól és hazaindultunk. :3
Már annyira megszokott, hogy Bibu nálunk van, és hogy szétpakol mindent....XD Szeretem. :3 Azt hiszem ez volt a 6. alkalom, hogy nálunk járt. ^^
Beszélgettünk Anyuékkal, vacsoráztunk és nekiálltunk annak, amit már nyár óta terveztünk. Mivel én rengeteg régi *kapaszkodjatok meg* Bravo Girl újsággal rendelkezem (úristeen XD) elkezdtük kitölteni a benne található teszteket. XD Rengeteg fontos infot megtudtunk, bizony. :D Még kockultunk, aztán alukálni mentünk, mert másnap korán akartunk kelni. Ez igazából nem jött össze, és egy csomó időbe telt az is, mire rendesen összekészültünk, de így igazi falusias stílusban mögröggelizhettünk a buszon, mert arra otthon már nem jutott idő. XD
Megkezdtük a szokásos shoppingolást, és most először szinte semmit nem vettünk. o_o Viszont annak az egy dolognak, amit beszereztem nagyon örülök. *w* Szürke leopárdmintás cicanadrág nyaa. ♥
Ebédeltünk, én természetesen a mekiben. :3
Mikor hazaértünk, csodásan elszórakoztunk a befagyott tavunkkal. XD Először is követ dobáltunk bele és azon nevettünk, hogy berepedt, majd elkezdtünk kisebb jégtáblákat kiemelni, amit aztán rádabtunk a tó közepére és a jégtáblák szilánkosra törtek...tudom, hülyén hangzik, de igazából nagyon jó szórakozás! *o*
Bennt nekiálltunk megcsinálni a szokásos fiiiinom gyümölcssalátát. *w* Imádom. :3 Apu csinált pudingos sütit is, és volt sok finom kaja. :3 A szilveszterben a legjobb az evés.XD
Este Bibuval újra belevetettük magunkat a tesztek rejtelmeibe, valamiért nagyon jó csinálni őket. XD Pár órát biztos ott ültünk fölöttük. :D Utána vééégre...közös képeket is csináltunk! *o* Bibut nehéz rávenni ilyesmire, mert...lusta. XD Igen, az vagy! X3 De én már vacsora közben is elkezdtem a fotózást...persze értelmes kép nem sok készült. XD
Még a műszempilla felragasztásával is megpróbálkoztunk, de két sikertelen próba után feladtuk.
Természetesen Bibuval kellett csinálni egy webcamerás, direkt hülye fejekre specializálódott fotósorozatot. Most folynak a könnyeim, ahogy ezt a képet nézem. X'DDD SZERTÜNK ZAC! XD
Éjfél előtt még nekiálltunk ParaParázni. *-* Jobb dologgal nem is zárhattam volna az évet. ^^ Végre teljesen megtanultam a Gangurot, még egy tánc amit tudok. :3 És jött az éjfél. *_* AnyuvalApuvalBibuval vagyishát pezsgővel koccintás. *-* Bolog 2012-t mindenkinek. :3 Egyből ki is mentünk az udvarra tüzijátékot nézni és pezsgővel a kezünkben kiabáltuk, hogy boldoooog újéveeeeet! *w*
Próbáltam telefonálni, de nem igazán ment. >< Neko nem vette föl, mert nem is volt otthon, Chinot pedig nem akarta kapcsolni a gonosz telefon. T.T Végül Xee-vel sikerült beszélnem egy kicsit. :3
Aztán az első dolog, amit csináltunk, hogy megnéztük Chino videóját amit a közös élményekről készített. Annyira jó volt végignézni, köszönöm Chinooo. *-* ♥
Ezután még kockultunk, videóztunk, teszteztünk, nevettünk, beszélgettünk és hajnali nem tudom mikor aludni mentünk. :3
Elsején délelőtt filmet néztünk...na mit? Kellékfeleséget. XD Kívülről tudom a szövegét, de még annyira nem unom. XD Ha valaki meg szeretné nézni szóljon. :D
Sajnos hamarosan indulni kellett. T.T Apuék kivittek minket az állomásra, ahol kis várakozás után Bibu felszállt a buszra. T.T Én meg lennt táncoltam neki, amit az ablakból csodált, amíg el nem indult. XD
Nagyon jól éreztem magam, köszönöm. :3 És bár csak nyáron találkozunk újra, de azt nagyooooon nagyon várom. *w* Szeretlek. :3 ♥