Ahogy ígértem, itt a bejegyzés a Conról és az egész hétvégéről.
A délelőttöt indkább nem részletezem, ugorjunk oda, hogy dél körül kiértünk
Xeevel az Expohoz.
^^ Már szinte a bejáratnál összefutottunk
Hajnival, annyira jó volt újra látni.
*-* Aztán egyből a 25-ös pavilon felé vettem az irányt, hogy végre beszerezzem a
Love*Com 5. részét. ♥ Meg aminek még örültem, hogy megint VampireKnight-os szatyrot adtak hozzá, erre mostmár tényleg nagyon fogok vigyázni.
^^
Lana mondta, hogy foglaltak helyet a nagyterembe, így végre az első sorban ültem és nem a földön, haha.
X3 Ott volt
Mie is
Shizu is, már úgy hiányoztak,Lanussal együtt.
T_T ♥ AMVk mentek, amiből csak a
Bakemonogatari-s volt elfogadható, így inkább Lanán nevettem, ahogy headbangelt.
XD Jahm és keringőztünk...és plüss Pikachu elszakította Lana cpjén a gyöngysort és hát izé. ^^"
Komolyan megfenyítettem a gonosz állatot, ne aggódj Lana. X3A cosplay craft most nagyon jó volt, szerintem. Nem nagyon voltak pár nap alatt összedobott, befejezetlen jelmezek, és minden ruhának olyan szépek voltak a színei.
*-* Azért egyértelműen az
Okami volt a legaranyosabb.
:3 Csoportosban pedig akik az
Alice in the country of hearts-ból öltöztek. Volt két Versailles cp is, mondjuk nem tudom, hogy kerülhetett oda J-rock. oO A
Kamijo gyönyörű volt,
Hizaki kevésbé. X3
Utána végre találkoztunk
Nekoval.
*_* Mondjuk nem láttam annyit, amennyit szerettem volna.
: ( Összefutottunk
Domiékkal és sushit ettünk.
:3 Végrevégre
. ^^ ♥ A japán srácot, aki Domiékkal volt még mindig nagyon sajnálom, hogy szinte semmit nem ért, ami körülötte zalkik.
XD Dehát én megpróbáltam kommunikálni.
:3
Később rámjött egy kis rosszkedv, ne haragudj Lanus. >< Még DDRezni sem volt kedvem, mostmár nagyon bánom.
._." A többieket jó volt nézni, és a zeneválasztások is jók voltak.
*w* (főleg LM.C-Oh my Juliet ♥) És még a Hetalia 1. részét is beszereztem.
:3 Ott
Nakuval is összefutottunk, akire többet nem fogom rábízni a cuccom.
XD
A nap vége megint a legjobb volt, mint mindig.
^^ Beültünk a nagyterembe, még Nakut is piszkálhattam kicsit (hehe X3) és Neko is ott volt, aztán Lanával, Miével és Shizuval előre mentünk és leültünk...bár miközben hallgattam a karaoket kicsit elsírtam magam, de van valami amitől mindig jó kedvem lesz.
Bizony,
ParaPara. *w* Lanussal rohantunk az első sorban, az első szám pedig a Ganguro volt.
:3 Bibura gondoltam közben.
XD Volt olyan is, amit nem ismertem, de azok sem voltak túl bonyultak. Naés Night of Fire, annak örültem a legjobban.
:3 És persze kik lennének, akik leállnak táncolni a nagy plüssállatokkal és az Okami cosplay-el, ha nem mi.
:3 Komolyan nagy élmény két méter magas élő plüssökkel táncolni, próbáljátok ki.
;3 Csak azt sajnáltam, hogy nem volt IkeIke.
T.T De a karaoke utolsó számaként páran elénekelték, így az egészet eltáncolhattam a színpad mellett. Mostmár tudom, mi hiányzott eddig. IkeIke.
:3 ♥
Felmentünk még kicsit a karaoke terembe AMVt nézni, ahol találkoztunk pár j-rock/kpop Miyavi/Shinee fan lánykával.
:3 A KPopos táblájuk magáért beszél, majd ha megkapom Miétől a képeket felrakom.
^^ Olyan fél9 körü hazaConbuszoztunk, és Lanussal beugrottunk a TESCOba édességért. Hát tényleg sikerült ünnepi mennyiséget összevásárolni.
XD
Lanus mamája még mindig nagyon aranyos és még mindig nagyon finomat főz.
:3 Cserébe eltáncoltunk neki egy csomó K-Pop táncot, Vocaloidot és mindent ami fennt van a mobilomon.
XDÉjszaka még egy jódarabig beszélgettünk, aztán Lana bealudt (de igen, bealudtál!!!
X3) ami mondjuk nem baj, mert én is rettentően fáradt voltam.
^o^
Másnap mivel elaludtunk, már nap maradt idő túlsok mindenre...mire összekészültünk, már mehettünk is ki a Népligethez, ahol 2 lift között ücsörögve a földön egy hatalmas gumicukor társaságában vártunk a buszra.^^ Lanus, köszönök mindent.
:3 ♥
Összességében nagyon jó két nap volt, köszönöm mindenkinek. Nagyon kellett a jókedv,ha ti nem lettetek volna bele sem gondolok, milyen kedvem lett volna egész nap. ._."
És vissza akarok menni Conra!! A cosplayesek most annyira szépek voltak, a Ryuk cp a kedvencem azt hiszem, meg az a csúnya szobor aki mellett nem mertem elmenni. X3Annyira imádok ott lenni, mindig olyan érzésem van Conon, mintha valami nagy családi találkozó lenne, vagy ilyesmi.
Képeket majd még rakok be, ha megkapom őket. És Chino, nagyon hiányoztál!
Animekarácsonyt! Most! ♥
*hinami*